Rövid Története:
Amikor úgy volt, hogy a Simple Plan a 2011-es év SZIN Fesztivál programfüzetében szerepelt, gondolkoztunk, hogy milyen ajándékot adjuk a srácoknak a Simple Plan rajongók egy kisebb csoportjával. Többek között erre a szilikon karkötőre esett a választás (egyebek mellett volt még szó FanBook-ról is, amely készítése még most is folyamatban van, és mivel remélhetőleg a srácok visszalátogatnak majd Magyarországra, így lesz is alkalmunk odaadni neki. Szóval ha bárki szeretne szerepelni a FanBook-ban, az kattintson ide további információkért.)
Szóval megcsináltattunk egy adag “Simple Plan Hungary” feliratos, sötétben világítós karkötőt, amelyből ha minden jól megy a srácok is fognak részesülni. A sötétben való világítás lényege, hogy a koncerten a srácok láthatták volna/látni fogják ezen világító karpereceket, és előzetesen el lett volna mondva nekik, hogy azon emberek, akik ezeket a karkötőket viselik, benne szerepelnek, illetve hozzájárultak az ajándékhoz, amelyet a Magyar Simple Plan Rajongók nevében adnánk át.
Mindenképp javasoljuk, ha szert tesztek egy ilyen karkötőre, hozzátok magatokkal majd a Simple Plan első magyar koncertjére!
Ki tudja, lehet ez már Március-Április környékén aktuális?!
Majd meglátjuk!
Ára?!
A karkötől darabja 300 forintra jön ki, ebből a simpleplan.hu-nak semmilyen bevétele nem származik, a karkötők árának meghatározásánál a készíttetésüket elvállaló cég által megadott árra szorítkoztunk.
Van-e Még?!
A karkötőkből igény szerinti mennyiséget csináltatunk, így bármikor olvasod ezt, ha az karkoto@simpleplan.hu-ra küldesz emailt, akkor tudsz rendelni annyi darabot, amennyit csak szeretnél.
Megszerzés, átvétel.. Hogyan?!
Ha budapesti vagy, ez egyszerű, hiszen személyesen is át tudod venni. Amennyiben nem itt laksz, postán is meg tudjuk oldani a szállítást, a levél elsőbbségivel és ajánlva 400 forint, csak elsőbbségivel 180-200, levél súlyától függően.
Karkötő kinézete, felirat
A karkötőn lévő ‘Simple Plan Hungary’ felirat a Simple Plan betűtípusával lett írva, és a cím a magyar rajongókat szimbolizálja! : )
Fizetés.. Hogyan?!
Preferálnánk az utalás általi megoldást, azonban, ha ez nem lehetséges, akkor a pénz postán való elküldése is lehetséges, amennyiben nem tudod átvenni személyesen! : )
Tehát, ha érdekel, küldj emailt az karkoto@simpleplan.hu email címre, és további információkat kaphatsz róla.
Alább képeket tekinthetsz meg a karkötőről.


