Már biztos hallottatok arról, hogy a srácok elég sok jótékonysági tevékenységben vettek rész a Simple Plan Foundation révén, amely szervezetet pontosan ebből a célból hozták létre. A Szeptember 20-án tartott rendezvényen a srácok több mint 300.000 dollárt gyűjtöttek össze, amelyet 24 szervezet között osztottak szét. Természetesen a jegyárak teljes bevételét egyben átnyújtották ezen szervezeteknek, továbbá aukciókból és felajánlásokból további összegek folytak be. Az eseményen több mint 2000 vendég jelent meg, és ezen emberek előtt a srácok a 92 fős montreali Szimfonikus Zenekarral léptek fel. Ezen koncerten mintegy 15 Simple Plan számot adtak elő ebben a különleges hangzásban. Pár szám az előadottak közül: Shut Up, Addicted, Welcome To My Life, Summer Paradise, Astronaut, Jet Lag (with Marie-Mai), I’m Just A Kid, One, Your Love Is A Lie, a This Song Saved My Life-al bezárólag. Jeff Stinco, a zenekar vezető gitárosa koncertet követően a következőképpen nyilatkozott: “Ma este, a montreali szimfonikus zenekarral való zenélés volt a karrierem csúcspontja.”.

Továbbá az este folyamán egy sajtókonferencián a srácok közzé tették a Simple Plan Foundation által jótékonysági célokra ebben az évben összegyűjtött összeget, amely további 220.000 dollár. Ez jóval meghaladja a tavalyi évben összegyűjtöttet, amely 185.000 dollár volt, így a SPF sikeres évet zárhatott. Reméljük a következő években is legalább ilyen sikeresen tudnak majd tevékenykedni!
Alább pedig a Simple Plan mögött (ez esetben szó szerint : ) ) álló internetes csoportot láthatjátok, köztük azon embereket, akik a simpleplan.com-ot üzemeltetik, illetve a kiadók embereit, illetve a srácok barátait, akik segítenek nekik.

A képeket már a tegnapi nap folyamán feltöltöttem a galériába, de most már innen is elérhetőek, nézegessétek őket : )

Itt van pár videó a koncertről, érdemes megnézni őket, mert nagyon jó minőségűek : )