A Simple Plan néhány perccel ezelőtt írta a következőket az oldalán egy új közleményben:
Hahó srácok,
Itt vagyunk az egyik kedvenc városunkban, Torontóban!
Habár ezúttal nem látunk majd sokat belőle, izgatottak vagyunk, hogy itt forgathatjuk az új klipünket egy újabb számhoz, amelynek a címe “Jet Lag”. Kiszemeltünk pár nagyszerű helyet Torontóban, ahol forgatunk majd – szóval előfordulhat, hogy találkozol velünk a városban ; ) vagy talán valahol, ahol sok repülő van…
Van pár szuper meglepink számotokra ebben a klipben. Csekkoljatok vissza kicsit később – és szolgálunk majd nektek megy kis pikáns előzetessel ebből a videóból egy vlogon keresztül!
Szóval ezzel együtt már egészen 6 darab számcímről tudunk: ‘Jet Lag‘, ‘Loser Of The Year‘, ‘This Song Saved My Life‘, ‘You Suck At Love‘, ‘Can’t Keep My Hands Off You‘, ‘Astronaut‘ .. Ezek egészen biztos rajta lesznek az új albumon.
A ‘Loser of The Year‘ című számot Pierre említette az egyik tweetjében pár nappal ezelőtt, mondván, hogy ehhez a számhoz is készült akusztikus verzió, csak úgy mint az ‘Astronaut‘ című számhoz.
Szóval ne felejtsetek el visszanézni még később is… hisz ki tudja, mit tartogatnak a srácok számunkra ; )
Ezen kívül pedig már az is kiderült, hogy végre meg van az új album címe, de természetesen ezt a srácok még nem árulják el nekünk.
Tegnap, itteni idő szerint este 9-kor, Chuck annak örömére, hogy Twitteren elérte a 40 ezer követőt élő videochatet tartott a rajongóinak. Dobosunk úgy időzítette az időpontot, hogy szinte az egész világnak megfelelő legyen, ám ha mégis lemaradtál róla, most megnézheted.
A videochat alatt Chuck ellátott minket pár új információval is.
- ahogy azt Pierre említette az Alter The Press interjúban, Chuck is megerősítette, szeretnének kiadni egy dvd-t 2012-ben, amihez a soron következő turnén felvett anyagokat is felhasználnák
- lesz egy szám a albumon, amit angolul s – most először Simple Plan szám esetében – franciául is hallhatunk
- az albumon mindenki, beleértve Jeffet és Chuckot is, énekelni fog az albumokon, az ún. ‘gang-vocals‘ részeknél
- még áprilisban számíthatunk több meglepetésre, zenére a fiúktól
- Chuck kedvenc számai albumokról: One Day, Crazy, No Love valamint Crash and Burn
- az ‘Astronaut‘ c. szám nem vicces lesz, hanem komoly, a fiúk nagyon sokat foglalkoztak a dalszöveggel, Chuck szerint minden sor számít
- Patrick elméletileg benne lesz a 3. videoklipben, amit – ahogy az a napokban kiderült – Frank Borin fog rendezni, aki már több Simple Plan klipet is rendezett (I’m just a kid, I’d do anything, Addicted, Don’t wanna think about You)
- a banda úgy tervezi, hogy most mindenhova el fognak menni, hisz, ahogy Chuck említette, tudja, hogy több ‘kelet-európai’ ország vár rájuk, mint például Szlovákia, Románia…
Nem rég adott egy interjút Chuck az Idobi radio – The Gunz Show című műsorának, amelyben beszél az új albumról, az album felvételének folyamatáról és többek között az új számukról, a “Can’t Keep My Hands Off You” című számról. Az egész interjút meghallgathatjátok itt (köszönet érte az sp.cz-nek).
Egy új videót találtok lentebb, amiben is a srácok betekintést engednek nekünk a “Can’t Keep My Hands Off You” című számukhoz készült videó klip forgatásába. A szám, mint már említettük, a “Prom” című filmben fog felcsendülni, így a videó klip is ezen téma köré szerveződik. : )
Nem túl hosszú, azonban kicsit emlékeztet engem a régi Simple Plan videók hangulatára. Kíváncsian várjuk a végeredményt. ; )
Pierre délutáni tweetjével sokkolta követőit, ugyanis nem elég, hogy még az első kislemezük sem jelent meg, nem láttuk a két klipet és az albumnak sincs címe, bejelentette, hogy mindezek előtt leforgatják a 3. klipjüket! Egyelőre több információt nem kaptunk egyik fiútól sem, remélhetőleg ez a napokban megváltozik.
A hivatalos honlapon közzétettek két új koncertdátumot:
2011. június 1. – Grünspan, Hamburg, Németország
2011. június 7. – l’Alhambra, Párizs, Franciaország
Aki megnézte a KCA-on készült képeket, annak biztosan feltűnt, hogy Davidnek a kalap alól kilógó haja szőkés-világosbarnás árnyalatot vett fel. Nos, nem kellet sokat találgatnunk, ugyanis a fiúk (Pierre kivételével) tegnap este elmentek még egy utolsót vacsorázni LA-ben, ahol két kép is készült róluk, basszusgitárosunk pedig nem vett kalapot.
A fiúk szinte még az első klip forgatását sem fejezték be, máris készül a következő, méghozzá ma! Simple Plan már korábban is elmondta, hogy két klip fog elkészülni, a második pedig nem másból készül, mint az ‘Astronaut‘ című számból, amelynek a címét a fiúk már többször hivatalosan is megerősítették. A videot szintén este forgatják, méghozzá – Pierre tweetje alapján – a sivatagban.
A forgatás többek között onnan derült ki, hogy egy los angelesi modellügynökség, a Dreamland Talent Management közétett egy tweetet, melyben női főszereplőt keresnek a klipbe, akit már meg is találtak Caitlin O’Connor szerepében, aki twitterén is közölte a jó hírt. A klip forgatását Jeff is megerősítette.
Feltettem a twitterre feltöltött forgatási képeket a galériába.
Az oldalt található Szavazás menüben megszavaztátok, szóval mostantól megtalálhatjátok a “You Suck At Love” című szám magyar fordítását is a dalszövegek menüpont alatt, vagy IDE kattintva.
Ez azt is jelenti, hogy az a szavazás lezárult, és most egy újabbat kezdtünk. Tessék szavazni! A nyertes albumról kerül egy újabb szám fordításra : )
A fiúk már pár napja Los Angelesben tartózkodnak, eddig fotósorozatot készítettek az új albumhoz, most pedig az új számhoz, a “Can’t Keep My Hands Off You“-hoz készítenek videoklipet. A számról egyébként tudni kell, hogy nem ez lesz az első hivatalos kislemez, hanem egy nemsokára a mozikba kerülő Disney filmben fog felcsendülni. A film címe “Prom“, úgyhogy valószínű a videoklip is a szalagavató bál köré fog szerveződni : )
Új Simple Plan Szám VÉGRE!! Feltöltöttek egy videót a srácok, amelyben elmondják, hogy Itt mostantól meghallgathattok egy teljes számot az új albumról, a szám címe: “Can’t Keep My Hands Off You“. A számot egyébként a Weezer énekesével, Rivers Cuomo közreműködésével hozták létre a srácok!
És egyéb újdonság, hogy megújult a simpleplan.com is egy teljesen új designnal!
Feltöltötték a számot most már a Simple Plan Youtube csatornájára, szóval itt meg is hallgathatjátok: