Előkerült az ‘Astronaut‘ forgatásáról a második kép, méghozzá egy hatalmas méretű csoportkép a klipp főszereplőjével, Caitlin O’Connorral, valamint egy ismeretlen fiúval, aki talán szintén a klipp szereplője.

Előkerült az ‘Astronaut‘ forgatásáról a második kép, méghozzá egy hatalmas méretű csoportkép a klipp főszereplőjével, Caitlin O’Connorral, valamint egy ismeretlen fiúval, aki talán szintén a klipp szereplője.

Pierre délutáni tweetjével sokkolta követőit, ugyanis nem elég, hogy még az első kislemezük sem jelent meg, nem láttuk a két klipet és az albumnak sincs címe, bejelentette, hogy mindezek előtt leforgatják a 3. klipjüket! Egyelőre több információt nem kaptunk egyik fiútól sem, remélhetőleg ez a napokban megváltozik.
A hivatalos honlapon közzétettek két új koncertdátumot:
Aki megnézte a KCA-on készült képeket, annak biztosan feltűnt, hogy Davidnek a kalap alól kilógó haja szőkés-világosbarnás árnyalatot vett fel. Nos, nem kellet sokat találgatnunk, ugyanis a fiúk (Pierre kivételével) tegnap este elmentek még egy utolsót vacsorázni LA-ben, ahol két kép is készült róluk, basszusgitárosunk pedig nem vett kalapot.

Tegnap Los Angelesben tartották a 24. Kids’ Choice Awardsot, melyen a hollywoodi színészektől kezdve a tinisztárokig, zenészekig mindenki megjelent. A Simple Plan tagjai utoljára 2005-ben vettek részt a díjátadón, ám mivel most mindannyian LA-ben tartózkodnak, úgy döntöttek, sok év elteltével ismét megjelennek az awardson.
Azokon a képeken kívül, amiket a fiúk twitterre tettek fel, sajnos nem igen jelent meg más, reméljük a későbbiekben még elő fog kerülni pár. Ezenkívül megjelent az első hivatalos kép Pierre-ről a Canada singsből, ahol ő a zsűrinek az egyik tagja.

A fiúk szinte még az első klip forgatását sem fejezték be, máris készül a következő, méghozzá ma! Simple Plan már korábban is elmondta, hogy két klip fog elkészülni, a második pedig nem másból készül, mint az ‘Astronaut‘ című számból, amelynek a címét a fiúk már többször hivatalosan is megerősítették. A videot szintén este forgatják, méghozzá – Pierre tweetje alapján – a sivatagban.
A forgatás többek között onnan derült ki, hogy egy los angelesi modellügynökség, a Dreamland Talent Management közétett egy tweetet, melyben női főszereplőt keresnek a klipbe, akit már meg is találtak Caitlin O’Connor szerepében, aki twitterén is közölte a jó hírt. A klip forgatását Jeff is megerősítette.
Feltettem a twitterre feltöltött forgatási képeket a galériába.

Az oldalt található Szavazás menüben megszavaztátok, szóval mostantól megtalálhatjátok a “You Suck At Love” című szám magyar fordítását is a dalszövegek menüpont alatt, vagy IDE kattintva.
Ez azt is jelenti, hogy az a szavazás lezárult, és most egy újabbat kezdtünk. Tessék szavazni! A nyertes albumról kerül egy újabb szám fordításra : )
Pár nappal ezelőtt Sebastien a stúdiójában úgy döntött meglep minket egy Twitcammal, ha esetleg nem láttad volna őt élőben, itt megnézheted az egész videót : )
Úgy, ahogy minden Simple Plan tag, Chuck is boldog új évet kívánt rajongóinak, ám ő ezt egy videóban is megtette, amiben még az ez évi tervekről is beszél.
Pierre, úgy ahogy tavaly sem, idén sem a hideg Kanadát választotta az ünneplésre. Barátnőjével, barátaival s Sebastiennel az ünnepeket Barbadoson töltötte, ahol ismét nagy szenvedélyének, a szörfölésnek hódolt. Seb erről készített is egy videót.
Sebastien szilveszter előtti napon úgy döntött, hogy ír egy rövid blogbejegyzést a hivatalos oldalán, amiben minden jót kíván a rajongóinak a következő évre. Ezt most elolvashatjátok lefordítva.
Nos, itt vagyunk ismét. Az évnek azon a pontján, amikor eldöntjük, hogy mi fog történni jövőre. Jövőre inkább ilyen leszek és azon gondolkodom, hogy bla bla bla… Ehelyett inkább azokra a nagyszerű dolgokra akarok gondolni, amik idén történtek.
Számírás, felvétel, megjelenés, szórakozás a rádiónál, a következő SP album megtervezése, elkészítése… csak, hogy megnevezzek párat.
2010 hosszú idő óta a legjobb évem volt. És ha még nem is ismerlek mindannyiótokat, örülök, hogy itt voltatok és megoszthattam veletek. Hálás vagyok az internet csodájának, mert így volt esélyem arra, hogy ti is megosszátok velem azt, hogy mi történt veletek ebben az évben.
Remélem, mindenkinek nagyon jó éve volt és azt is, hogy a következő még jobb lesz!
Seb