A Simple Plan Története
A kanadai Simple Plan-t 1999-ben alakította Chuck és Pierre, akikhez csatlakozott két jó barátjuk Jeff és Sebastien.
A Simple Plan név az ‘A Simple Plan‘ című film nevéből ered… a srácok azzal magyarázzák a választásukat, hogy a koncertek közeledtével szükségük volt egy névre, és mivel mind szerették ezt a filmet, ennek a címéből vették az ötletet.
A banda miatt Chuck otthagyta az egyetemet, Pierre pedig kilépett a Reset nevű együttesből, ahol David Desrosiers vette át a helyét az énekesi poszton. Egy ideig Pierre volt a banda énekese és basszusgitárosa, de mivel David-et jobb gitárosnak tartották, megkérték, hogy csatlakozzon hozzájuk. Így a már öt főre bővült banda elkezdte első albumuk felvételeinek előkészületeit…
A ‘No pads, no helmets… just balls‘ felvételei alatt ismerkedtek meg a Good Charlotte énekesével, Joellel, és a Blink 182-s Mark Hoppus-szal, akik az albumon is közreműködtek. Előbbi a ‘You don’t mean anything’-nél, utóbbi pedig az ‘I’d do anything’-nél.
Miután kijött a SP debütáló albuma, turnézni indultak a ‘Sugar Ray‘ nevű együttessel, akiket még a ‘Reset’-es időkben ismertek meg. Ekkor indult el karrierjük… olyan bandákkal kerültek kapcsolatba, mint a Papa Roach, GOB és Green Day (akikkel 2005-ben együtt turnéztak Amerikában).
Nem sokkal a Sugar Ray-es turné után a srácok Európába utaztak, hogy
bemutassák első albumukat. A siker azonban még váratott magára. Felléptek többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Spanyolországban is.
2003-ban csatlakoztak Amerika egyik legismertebb fesztiválsorozatához, a Warped Tour-hoz, amelynek egyik helyszínén megdobálták őket.
A ‘Scooby Doo‘ című film rendezői kiválasztották dalaikat a film soundtrack-jéhez, az első részben a ‘Grow up’-ot, a másodikban pedig a ‘Don’t wanna think about you’-t hallhatjuk, valamint epizódszerepet kaptak az Olsen-ikrek ‘New York-i bújócska’ c. filmjében, ahol önmagukat alakították.
2004-ben ismét stúdióba vonultak, hogy felvegyék a ‘Still not getting any…‘ dalait. Ez volt az az album ami meghozta számukra a várt sikert, és a média is ekkor figyelt fel rájuk.
A banda sorra nyerte a díjakat, Kanada első számú kedvencévé váltak ( olyan előadókat múltak felül, mint az akkor már méltán híres SUM41, Billy Talent vagy Avril Lavigne).
Sorra kapták a felkéréseket, rengeteg tv-műsorban szerepeltek. Együtt turnéztak a Green Day-jel, majd “kinőtték” az előzenekaros korszakukat, és egyedül keltek útra, ahol már ők voltak a főzenekar.
Körbejárták Európa nagyobb országait, Japánt és Ausztráliát, valamint Amerikában is egyre nőtt a rajongótáboruk, ami egy kanadai bandától igen szép teljesítmény, tekintetbe véve, hogy az amerikai zenei piac mennyire telített mostanában…napról napra alakulnak jobbnál jobb bandák, és mégis sikerül “külföldi” bandáknak is bejutni az amerikai zenei életbe.
Két év turnézás és egy rövid pihenő után a srácok ismét stúdióba vonultak, hogy elkészítsék harmadik nagylemezüket.
Az új lemezről bővebben olvashattok itt
(c)más oldalakon feltüntetni tilos!