Az új album

Két album. Hét millió eladott lemez világszerte. Olyan slágerek sora mint az ‘I’d Do Anything’, ‘Addicted’, ‘Perfect’, és ‘Welcome To My Life’. Világszerte rajongók sokasága igazolhatja, hogy a teljesítményük egyike a legvadabb showknak amelyek valaha színpadra kerültek.
Jelenhelyzetben, a Lava/Atlantic rockerei, a Simple Plan úgy látszik lezárták ezt a korszakot.
Szóval a döntő harmadik albumukhoz csak vissza kellett menniük egyenesen a stúdióba és azt csinálniuk ami eddig is jól bevált nekik a múltban, ugye?
Nem éppen.

Fogadjátok örömmel a “SIMPLE PLAN”-t, ami nem csak egy album, hanem az előadói ambíció fogalma és egy Montreal-ból induló ötös fogat fejlődése. Arra számítanál egy olyan bandától aki ” No pads, no helmets, just balls”-nak nevezte a debütáló albumát, hogy egy self-titled néven kiadott album nagy merészség lenne, egy páratlan kirándulás a dinamikus zene készítésébe, amit a legjobban szeretünk a Simple Plan-ben — a zabolátlan energia, a hasító gitárok, a fordulatokkal teli dallamos érzékenység — ivenciózus hangeffektusokkel elegyítve olyan kollabránsokkal együttműködve, mint Nate “Danja” Hills (Timbaland, Justin Timberlake, Duran Duran, Nelly Furtado), Max Martin (James Blunt, Kelly Clarkson, Avril Lavigne), és Dave Fortman (Evanescence, Mudvayne, Slipknot).

Az új munka 11 számot eredményezett, amelyek megkérdőjelezhetetlenül Simple Plan számok, de mégsem olyan hangzásúak, mint amilyet eddig csináltak… pattogó szintetizátor gyűrűk a kezdő számtól és (egyben) első kislemeztől, a “When I’m Gone”-tól, egy szoros tánc grúvon és R&B ízesítésen “The End”, a hip-hop stílusú ritmusán a “Generation” című számnak, a megszégyeníthetetlen balladai jellegű “I Can Wait Forever”-ig

“Azt hiszem, mind úgy éreztük, hogy valami olyan dologra van szükségünk, ami kicsit bátrabb és jobban megmutatja, hogy kik is vagyunk mi valójában.” -magyarázza a frontember Pierre Bouvier.
“Csak próbáltunk egy olyan lemezt készíteni, ami kicsivel többet fog hagyni, mint egy nyom.”

A dobos, Chuck Comeau hozzátette, hogy: ” volt egyfajta elképzelés…fel kellett ráznunk dolgokat, ténylegesen kockáztatnunk kellett és megküzdenünk érte, hogy olyat csináljunk, ami még mindig mi vagyunk, de mégis kihívás számunkra.”

A változás temészetesen egy bizonyos mértékű félelemmel is párosult, és a banda nem titkolta a tényt, hogy izgatottság töltötte el őket, ahogy elkezdték az újjabb területeit felfedezni a ‘SIMPLE PLAN’-nek.

Végülis, tekintetbe véve azt, hogy a csapat honnan jött (amelyet Comeau csak ‘Vigasz Zónának’ hív), magukénak tudhatják a 2002-es év dupla-platina ‘NO PADS…’ és a 2004-es platina ‘STILL NOT GETTING ANY’ albumát, valamint a 2005-ös ‘MTV HARD ROCK LIVE’-ot, amely dokumentálja a csapat fentebb említett koncertizgalmát.

A Simple Plan keményen munkálkodik az 1999-es megalakulása óta; a legtöbb banda ugyanebben a helyzetben csak kényelmesen leporolná azt, amely erre a helyre juttata őket– attól félve, hogy a rock ‘n’ roll kellemetlen vizeire sorródnának.
“Meg voltunk ijedve”-ismerte be a gitáros, Jeff Stinco, “mert nem akartuk elrontani azt, ami már működött és szerettünk. Csinálhattunk volna egy ugyan olyan lemezt, mint a második, és a régi rajongók jól fogadták volna, de az új dolgok izgalmasak voltak számunkra…neked követned kell ezt ha fel akarsz nőni.”

Bouvier egyetértett azzal, hogy olykor “Nem tudtuk, hogy jó úton haladunk-e egy nagyszerű dolog felé vagy, hogy éppen elveszítjük az eszünket” de hozzátette, ez nem feltétlenül volt rossz dolog. “Jó ijedtnek lenni.”- magyarázza az énekes. “Egy kicsit idegesnek kell lenned… ha nem vagy ideges, akkor talán kicsit túl biztonságos. Azt hiszem ha visszatekintesz a múltba, minden nagyszerű lemez valamilyen kockázat vállalásból keletkezett.”

A Simple Plan az új albumon 2006 tavaszától kezdett el dolgozni, röviddel azután hogy lezárták a ‘STILL NOT GETTING ANY’ túrnésorozatát. Reményeikhez híven, a srácok folytatásra készültek egy gyors dalírási folyamattal és egy ugyancsak gyors stúdióba való visszatéréssel. Bouvier és Chuck beleásták magukat az írási folyamatba és amikor az ősz megérkezésével, a banda dalok hatalmas gyűjteményét hozta össze… de valami nem volt oké. “Mindenki azt mondta hogy ‘Igen, igen, ez nagyon jó’, de senkinek sem az tünt szembe mintha friss lenne a hangzás,” mondta Comeau. “Éreztük azt, hogy erős számaink voltak, de nem olyan töltetűek, mint amilyennek mi akartuk őket.”

Ezen a ponton a banda tudta, hogy újra kell gondolniuk a megközelítésüket. A nagy tisztelet vezette a jelenlegi munkája miatt (Justin Timberlake és az ugyancsak kanadai Nelly Furtado) a csapatot Danja-hoz, aki egy fiatal producer a pályafutásának felemelkedésén, aki Timbaland szárnyai alatt fejlődött sok évig – és aki egyben, tervbevette, hogy a Simple Plan lesz az egyik csapat akivel ő majd dolgozni akar, és kiterjeszkedett a rock zene birodalmába is. Szóval 2007 áprilisában, Bouvier és Comeau Miamiban találták magukat – egy ismeretlen területen, amelyen rövidesen kezték jól érzni magukat, amikor elődrukkoltak egy pár kezdetleges számmal, beleértve a “The End”-et is.

Az első összejövetelre így emlékszik vissza Bouvier, “azt gondoltuk,’oh, bazz, valami nagyon új dolgot kaptunk’! Alakul valami!Ez az amit kerestünk.” Az izgalom és a lelkesedés, amit éreztek, nagyon erős volt és ez adta a bandának a második löketet.

“Volt egy olyan elképzelésünk, hogy ki kell egészítenünk a számot valami nagyon jó, modern hangzású ritmussal a verse-ben és utánna egy nagy, szárnyaló kemény kis refrénnel amiről mi ismertek vagyunk” magyarázza Comeau. “Ilyesmi mix volt az agyunkba és amikor előálltunk a ‘The End’-del, tudtuk hogy ez tényleg működik. Szerintem ez a fordulópont volt az, ami még több magabiztosságot adott nekünk, hogy tovább írjunk és hogy több lehetőséggel éljünk, még a szokásos számoknál is.”

San Diego-ban Bouvier és Chuck egy régi barát, Arnold Lanni (Ourl Lady Peace, Finger Eleven) segítségét vették igénybe, azé az emberét, aki az első Simple Plan album producere volt. A kreatív munka amin Lanni-val először dolgoztak, még mindig érintetlen volt.
“Az újbóli munka Arnold-dal nagyon jól sikerült. Ő egy csodálatosan tehetséges zenész és elmondhatod róla, hogy őt tényleg érdekli a banda szakmai szinten, és ami még fontosabb, barátként is. Mindig nagyon kénylemes volt a munka Arnold-dal, és nagyon szuper volt újra együttműködni vele” mondja Comeau.

Hamarosan egy újabb út következett Miamiba, és megkérték Lanni-t, hogy tartson velük. A második találkozó Danja-val eredményezte a ‘When I’m Gone’-t és a ‘Generation’-t, amelyek a két legújultabb számok az albumon. A kettős megerősítette a támogatást a bandán belül is, amikor visszavitték a Danja által átdolgozott számokat Montreálba.

“Először kicsit meglepődtünk” emlékszik vissza a gitáros, Sebastien Lefebvre, “de ez rendben volt. Azt hiszem, hogy úgy éreztük rengeteg új elemet adtunk a hangzásunkhoz, ami többé tette az együttest egy tipkus rock bandánál. Szerintem, ez az ami inspirtált minket, amitől új áttörő dolgokkal álltunk elő ehhez az albumhoz.”

A basszusgitáros David Desrosiers hozzátette, “Az eddigiektől eltérő lemezt szerettünk volna- tudtuk hogy ez kell. 7 eltöltött év után egy bandában, még mindig azt akarod, hogy izgatottság töltsön el a zenével kapcsolatba, amit csinálsz. Amikor meghalgattuk azokat az ötleteket, amelyekkel Danja állt elő, olyan volt mintha máris teljes gázzal haladnánk előre…”

2007 Júniusába a banda készen állt, hogy stúdióba vonuljon. Dave Fortman-t választották ki arra, hogy segítsen azt a hanghatást elérni, amit a Simple Plan elképzelt a ‘SIMPLE PLAN’ című lemez Los Angeles-ben és Montreálban zajló felvételei közben. “Ő volt az, aki a legizgatottabbnak tűnt a lemezzel és a különböző fajta keverésekkel kapcsolatban” mondja Bouvier.

“Fontos volt számunkra, hogy olyan rockproducert szerezhessünk, aki tényleg eltudja kapni a mi valós hangzásunkat és egyben felöleli ezt az új irányzatot. Igazi együttműködés volt a banda, Dave és Danja között.”— és később rátaláltak Max Martinra, aki segített a csapatnak befejezni a ‘Generation’ című számot.

“Mindenki kivette a részét a munkából, azzal a céllal, hogy sikerüljön tökéletesen keverni ezen stíluskombinációkat, és hogy olyan lemezt sikerüljön készítenünk, amelyet elképzeltünk.”
A végső eredményt tekintetbe véve, a ‘SIMPLE PLAN’ cím tűnt a legmegfelelőbbnek ehhez a projecthez.

“Úgy érezzük ez ábrázol minket a leginkább” magyarázza Bouvier. “A karrierünk ezen pontján, 2 albummal a hátunk mögött, amelyek nagyon jól sikerültek, meg van a kellő magabiztosságunk és megfelelőnek éreztük az alkalmat, hogy ez az egy self-titled legyen.”

A zenei tapasztalatok is inspirálták Bouvier-t és Comeau-t, hogy megírják a legkoncentráltabb és legprovokatívabb dalszövegeiket.
A ‘Save You’ Bouvier testvérének rákkal való küzdelméről szól. A ‘What If’ egy széleslátókörű értekezés, amelyet a ‘Heroes’ című TV műsor inspirált, a világ megváltoztatásáról és jobbátételéről. És az ‘I Can Wait Forever’ kivételéve, amely egy abszolút szerelemes szám Bouvier jelenlegi kapcsolatáról, az album nagyobb része sötét és keserves romantikus kavalkádokkal kapcsolatos.

“Amikor az emberek arra kérnek, hogy írjam le a hangzásunkat” Bouvier mondja, “én mindig úgy gondolok rá mint ideges, negatív és szomorú dalszövegekre nagyon dallamos, és felemelő zenével. Ez az, amilyen mindigis volt. Ez egy ténylegesen személyes lemez… egy lemez arról, ahogy mi érzünk, szóval ez az amit tükröz.”

A Simple Plan mostmár kész arra, hogy oda helyezze a ‘SIMPLE PLAN’-t oda, ahol a banda legjobban érzi magát – útra. A csapat alaposan gyakorolt, hogy az új anyagot egy élő előadásformává munkálják át, és hogy biztosan megrengesse a rajongóit legalább annyira, amennyire a két elődje.

“Én nagyon nagy fontosságot tulajdonítok ezeknek a számoknak” mondja Stinco, “és amióta elkezdtük ezt a bandát úgy hiszem, hogy egy erős szám volt, ami mindig uralkodott. Ezek tényleg olyan számok, amelyek mögé állhatunk és nevünket adhatjuk… alig várom, hogy élőben játszhassuk őket.”

Desrosiers egyaránt lelkes volt. “Úgy éreztem újra 12 éves vagyok, amikor meghallottam a ‘When I’m Gone’-t a rádióban” magyarázza. “Olyan… olyan frissnek hangzott. Nem hiszem, hogy voltam már valaha ennyire izgatott a banda miatt. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is lett volna…”